Egy vállalkozó élete azt gondolom sosem könnyű, főleg, ha egyedül van a cégben mint én, és igazság szerint egy nagy lendületet és bátorságot véve, egyszer csak az összes félre tett pénzét kockáztatva kilép a munkahelyéről és úgy gondolja, hogy a hobbija lesz a munkája, és belevág az ismeretlen világba. Én így tettem, és bár a mai napig sem mondhatom, hogy megbántam, bizony még én sem voltam felkészülve arra, hogy az alap nehézségek mellé még jön egy ilyen világjárvány és az azt kísérő világválság, hogy nem lehet akárhogy vagy akármikor utcára menni, és hogy a rendezvények sorra maradnak el. Én még bele sem kezdtem a vállalkozásomba, már egy teljesen új szituációban találtam magam, és bizony nagyon gyorsan kellett reagálnom, mert tudtam, hogy ez a kulcsa az életben maradásomnak.
Ez persze meg is történt, méghozzá olyan formán, hogy elkezdtem kialakítani egy saját webshopot, és elkezdtem az egyedileg gyártott ékszereimnek egy új értékesítési helyet teremteni, ha már a fesztiválok és egyéb rendezvények egyáltalán nem elérhetők a jelenlegi időszakban. Persze ez hatalmas munka és rengeteg belefektetett energia, de őszintén szólva, én már látom, hogy engem ez mentett meg attól, hogy tönkre menjek és munkanélküli legyek, vagy fel kelljen adnom azt a munkát, amit egyelőre még el sem tudtam kezdeni rendesen.
A projekt legnehezebb feladata számomra az volt, hogy találjak egy olyan csapatot, akik szép és egyben tökéletes, de megfelelő, valósághű képet tudnak készíteni az ékszereimről. Hála a jó égnek erre aztán érkezett egy nagyon jó ismerősömtől egy ajánlás a fotoda csapatára, akik tényleg hihetetlen profik, és elképesztő képeket készítettek nekem az új oldalamra. Hihetetlen jól megy az értékesítés. Persze az ásványok mindig is keresettek voltak, a belőlük készült egyedi ékszerek pedig nem csak az egészségünket és a jó állapotunkat szolgálják, hanem szépek és esztétikusak is, ezért sokat keresték mindig is, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan és szépen el fog indulni az értékesítés, persze hála a profi webes és termékfotós csapatnak.