Legújabb kedvencem

Aki ismer tudja, hogy nem igazán vagyok egy olyan nő, akinek mániája a vásárlás. Tudom, hogy vannak akik mindent megtennének azért, hogy egy-egy délelőttöt azzal tölthessenek hogy üzletről üzletre járnak a barátnőkkel és nézelődnek, vásárolgatnak, de én valójában mindig is feladatkén tekintettem erre, ami nehézségekkel jár. A ruhapróbák és egyéb dolgok nem igazán az én világom. Van azonban nekem is egy nagy gyengém, méghozzá a kozmetikumok és a testápolási szerek világa. Imádom a finom illatú fürdőket, és nem mellesleg azokat a krémeket, amik az arcomnak segítenek mindig frissnek és üdének maradni, még akkor is, hogy ha a hétköznap rohanásában sokszor arra sincs az embernek ideje, hogy megfelelően összeválogassa a szettjét. Nekem fontosabb, hogy a sminkem mindig makulátlan legyen, minthogy minden kiegészítő passzoljon az aktuális ruhámhoz.

Ennek is van persze ára időben és energiában is, mint a vásárlásnak, de most találtam erre is egy tökéletes megoldást, ugyanis a pipereshop oldalán hihetetlen sok terméket megtalál az ember, és ráadásul a kedvenc gyerekkori márkámat találom meg itt, hiszen azt gondolom, hogy a mai középkorosztályban nem igazán van olyan nő, aki az avon termékeket ne próbálta volna. Emlékszem még ezekkel a termékekkel tanított meg az édesanyám a kellemes és visszafogott smink elkészítésére, de az első igazi bulimra is ezekkel a termékekkel készítettem el a sminkemet, persze már a sajátommal, és sokkal szabadabban, sokkal vagányabb formában. Én tehát csak a pipereshop oldaláról rendelek, legyen szükségem kiegészítésre vagy pótlásra a habfürdők, az alapozó vagy púder, esetleg rúzs vagy szemfesték terén. Minden olyan nőnek csak javasolni tudom hogy látogassa meg ezt az oldalt, aki szereti a jó sminktermékeket és az avon márkát. Biztos vagyok benne hogy nem fog csalódni sem a rendelés egyszerűségét, sem a házhozszállítás gyorsaságát sem pedig a termékeket tekintve.