Nem tudom, hogy más vállalkozó járt-e már így – gondolom azért igen – vagy mennyire elterjedt jelenség manapság, hogy a szervezeti működés egyszer csak hihetetlen módon belassul és nem is nagyon találja az ember az okot, de lomhább és nehézkesebb lesz a működés, a határidők csak nehezen vállnak betarthatóvá, miközben a felvett munkák száma nem növekedett drasztikusan. Nem igazán tudtam mi lehet ennek az oka, azt pedig főleg nem, hogy mi tévő legyek.
Az én férjem vállalati tanácsadó, és sokszor előfordul az, hogy vita alakul ki otthon, ezért az a megállapodásunk van, hogy ha problémám van, vagy érdekel a véleménye kérdezek, de nem beszélünk otthon a vállalkozásról, mert nem igazán van jó hatással a kapcsolatunkra. Éppen ezért én nagyon is ritkán vetemedek arra, hogy kérdezzek tőle, de most, ebben a helyzetben kikértem a tanácsát, mert úgy láttam, hogy két év után, a fellendülő ág nem hogy lassulni kezdett, hanem néhány helyzetben már veszélyes magatartást mutatott az egész vállalat az ügyfelek szempontjából. A férjem pedig csak mosolygott egyet és nemes egyszerűséggel átirányított az általa egyik legjobban kedvelt és legeredményesebbnek tartott csapathoz, a kogwheel kis közösségéhez.
Számtalanszor meg is köszönem már ezt neki, és meg is fogom még, ugyanis ez a kis csapat igen rövid idő alatt, hatalmas sikereket ért el a cég működésének tekintetében és a munkahelyi légkör helyreállításában egyaránt. A láthatatlan mumus okozta itt is a bajt mert hát ugye a stressz az egyik legnagyobb alattomos vállalati gyilkos. A stresszkezelés pedig megoldás volt minden problémánkra. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyire gyorsan és hatékonyan segítséget tudtak nyújtani nekem is. Azóta is folyamatos az együttműködés, mert számtalan lehetőséget tudnak kínálni szervezetfejlesztés területén is. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.